Hajmás címere

Heraldikai leírás

Vörössel és kékkel hasított álló háromszögű pajzs alsó részében makkokkal megrakott tölgyfaággal keretezett lebegő arany korona, melyből egy jobbra fordult, felemelt mellső lábaival arany liliomot tartó arany oroszlán nő ki.

Magyarázat

Hajmás eredetileg a Győr-nemzetség birtoka volt. 1346-ban a szintén a Győr-nemzetségből származó Szerdahelyi Dersffy Péter kezére került, és egészen a török hódoltságig ez a család volt a település birtokosa. Ezt a kapcsolatot igyekszik szimbolizálni a címer, mégpedig úgy, hogy ötvözte a család ősi, kék pajzsban arany liliomot tartalmazó címerét, az általuk későbbiekben használt címerrel, melyben balra fordult kettős farkú oroszlán áll egy koronán, és mellső lábait támadásra készen tartja. Az alul elhelyezkedő tölgyfaág egyszerre utal a község lakosságának egyik fő foglalkozására, az erdőgazdálkodásra, valamint a Zselicségre.

A település története

Hajmás írott története a XIV. századig vezethető vissza, 1346- ból való ugyanis az az okirat, melyben először említették a nevét. Ekkor egy családi osztozkodás tárgya volt, s a Győr nemzetségtől Szerdahelyi Dersfy Péter birtokába került. Egy 1425-ből való dokumentum Haghmas alakban írta a falu nevét.

A krónikák egy fokozatosan fejlődő településről adnak számot, ahová feltehetően Mária Terézia és II. József idején telepítették be a német ajkú lakosokat. A svábok megjelenése kihatott a falu képének alakulására, ugyanis kétholdas telkeket alakítottak ki, s így nagy távolságra kerültek egymástól a házak. A Fő utca például 2-3 kilométer hosszan is elnyúlik, de csak néhány ház van benne. Ezt a részt egykor Németfalunak nevezték, míg a magyarok lakta sűrűbb beépítettségű részt (a mai Kossuth utcát) Magyarfalunak. A sváb népviselet sokáig tartotta magát, ám napjainkra már csak az idősebb asszonyok őrzik a ládafiában a beliner kendőt és a klumpát, s a német beszédet is elhagyták.

A község lélekszáma a XIX. század végéig fokozatosan nőtt, a századfordulótól azonban folyamatosan csökkent. Az egyedi természeti adottságokat igyekezett kihasználni a lakosság, a nehezebb domborzati körülmények között is jól gazdálkodtak. Elsősorban kis- és középparaszti réteg alakult ki. A föld művelését sokáig a lovak segítették, a traktor csak az 1960-as években jelent meg. Az évtized végén kezdett nagyobb számban elköltözni a lakosság, sokan a közeli városban telepedtek le.

A rendszerváltás idején 12-en igényelték vissza az egykori földjüket, ma a többség 10 hektár alatt gazdálkodik. Egy helybéli azonban vállalkozásszerűen próbál a mezőgazdaságból megélni, közel 50 hektár feletti földterülete van és húsznál több szarvasmarhája.

Utoljára frissítve: 2018. 08. 07. 14:50

Fel